Mészáros Ildikó

Mészáros Ildikó vagyok, 2006 óta foglalkozom profi sminkeléssel és szempilla-hosszabbítással. 6 éve intenzíven és kizárólag szépségiparban dolgozom, emellett pedig 2 éve elkezdtem elsajátítani a kozmetikus szakmát és mondhatom, hogy szenvedélyemmé vált, örülök, hogy tudásomat teljesen elmélyíthettem, annak érdekében, hogy a vendégeimet teljes mértékben kiszolgálhassam.

Szempillakészítés közben számomra az a legfontosabb, hogy vendégeim egyéniségéhez leginkább illő szempillákat készítsek, amivel ők is elégedettek, de az is fontos, hogy fenntartható legyen az a szempilla-szett, amit kialakítok. Minden esetben átfogó képet próbálok adni a pillák felhelyezésével, méretével és ívével kapcsolatban, hogy tudják mit is viselnek, illetve hogyan kell ápolni, hogy mindig a legjobb formájukat mutassák.

A vendégeim elégedettek a munkáimmal és hűségesek is. Ez nagyon fontos számomra. Szempilla-hosszabbításban és sminkelésnél szükség van kreativitásra, szakértelemre, képzelőerőre, szín és formaérzékre. Így tudom elkészíteni azt a szempillát,  amire a vendég gondolt. Folyamatosan fejlesztem és ápolom a tudást, amit az évek alatt megszereztem.

Mindig arra törekszem, hogy a vendégeim elégedetten távozzanak és szívesen térjenek vissza hozzám, mert tudom, hogy az elégedett vendég a legjobb reklám!

Bűszkén mondhatom, hogy 2021- óta a LashGo csapatát erősítem. Hollósi Judit mellett az első számú szempilla stylist  vagyok a szalonban. 2023- ban kolléganőimmel elvégeztem a volume PREMADE tanfolyamot az Xtreme Lashes szervezésének keretein belül.

User Login Form